|
Description:
|
|
“Roppant egyszerű a képlet. Azt kell csinálni, amit az ember szeret. Ha ebbe sok energiát tesz bele, -mert csak így lehet-, és érdekli a teljes kép és folyamatosan megy előre és mindezt nem úgy éli meg, mint egy kötelező házi feladatot, akkor az ember sikerre van predesztinálva.”
Kárpáti Zoltán a Batz lábbeli manufaktúra alapító tulajdonosa már nagyon fiatal korában is folyamatosan üzletelt. Ennek ellenére orvos szeretett volna lenni, aztán a sors más elé terelte. Közgazdász lett, aki márkaépítésből diplomázott. A mai napig emlékszik a pillanatra, amikor több, mint 20 évvel ezelőtt kitalálta, hogy jól menő magyar márkák fog építeni.
Azóta fáradhatatlanul és szívvel lélekkel építkezik. A Batz a negyedik gyereke, így is viszonyul hozzá. Boxról, innovációról, elhivatottságról, meseszerű történetekről, a fiatalításról, a családról és egy világújdonságnak számító egyedi futó cipőről is beszélgettünk. |